HRA MOD fejlesztői blog

Archive for március, 2011

Újra a fronton

Oké tisztelt Uraim!

Hosszabb hallgatás után ismét aktivizálom magamat. Jelenleg a német egységeket javítgatom a ROLESZ által készített bőrök felhasználásával az eredmények lentebb láthatóak. Időközben átfésültem a HRA teljes eddig elkészült állományait eltávolítottam minden felesleges fájlt, valamint az összes egység skinjének a méretét lecsökkentettem kb a felére, így a telepítő mérete ismét elfogadhatóbb méretűre fog zsugorodni. Ezt az áldozatot azért hoztam meg mert a tervezett Budapest pályához rengeteg új épület megalkotása szükséges. Mint lentebb látható egy pár már el is készült, például a bérházak, a citadella, stb, de tervben van még a Bazilika, Mátyás templom, Sándor palota és a vár néhány jellegzetes építménye. A térképek illetve missziók is készülgetnek, elkészült három teljes fejezet bennük 13 darab térkép, valamint a többi fejezetekből további 3 térkép teljesen kész letesztelve. Két további térkép csak a tesztre vár, újabb kettő az utolsó fázisban csak a skripteket kell megírnom, és a feladat szövegeket. Ezenkívül elkezdtem néhány régebbi BK térkép, és fejezet átalakítását a HRA-hoz így pl: a Manhunter által készített Szmolensk fejezetet, ez az eredetihez képest némi módosításokat is tartalmaz. Úgy tervezem hogy külön letölthető részek lesznek ezek a térképek és egy nagyfelbontású bőr csomag is. Valamint minthogy igény van rá ezért számos multis térképet is át fogok konvertálni a mod-hoz.


SKINEK


Budapest projekt képekben:

 


A jelenlegi állás

Custom Campaigns:
 
1.chapter: Yugoszlavia Hungary vs Yugoslavia: COMPLET

1. 1.mission: Borderland 100% size:24×24 missoins:6
2. 2.mission: Ferenc channel 100% size:15×15 missoins:6
3. 3.mission: Novi-Sad 100% size:26×26 missoins:7

2.chapter: Karpat-group Hungary vs Ussr : COMPLET

4. 1.mission: Tatarow 100% size:16×16 missoins:3
5. 2.mission: Kaminyec 100% size:21×25 missoins:6
6. 3.mission: Sargorod 100% size:16×16 missoins:7
7. 4.mission: Uminy 100% size:21×15 missoins:8 Hungary and German vs Ussr
8. 5.mission: Nyikolajev 100% size:24×23 missoins:8 Hungary and German vs Ussr

3.chapter: Operation Blau (Hun. 2.Army)  Hungary vs Ussr: COMPLET

9.  1.mission: Rozdestvenka 100% size:18×18 missoins:6 Hungary and German vs Ussr
10. 2.mission: Tyim 100% size:20×24 missoins:8 Hungary and German vs Ussr
11. 3.mission: Sztarij-Oszkol 100% size:22×22 missoins:5
12. 4.mission: Korotojak 100% size:15×15 missoins:8
13. 5.mission: Don 100% size:25×25 missoins:8
 
4.chapter: Don Russia counterattack Hungary vs Ussr 30%

14. 1.mission: Osztrogoszk 90% size:20×20 missoins:8 (WINTER)
15. 2.mission: Ilovka 80% size:30×22 missoins:? (WINTER)
16. 3.mission: Ilovszkoje ??(WINTER)

5.chapter: Galicia (Hun. 1.Army offensive)Hungary vs Ussr ??
 
17. 1.mission: Delatyn 100% size:16×16 missoins:7
18. 2.mission: Nadworna ??
19. 3.mission: Kolomea ??
20. 4.mission: Stanislau 100% size:24×24 missoins:9

6.chapter: Transilvania Hungary vs Romania ??

21. 1.mission: Marosludas 90% size:26×26 missoins:8
22. 2.mission: Torda 100% size:26×26 missoins:8
23. 3.mission: Arad  ??
24. 4.mission: Ópálos 5% ??
 

7.chapter: Debrecen armoured battle Hungary and German vs Ussr ??
25. 1.mission: Nagyvárad ??
26. 2.mission: Debrecen ??
27. 3.mission: Nyíregyháza ??

8.chapter: Budapest battle Hungary vs Ussr and Romania ??
1.mission: Gödöllő ??
2.mission: Vecsés ??
3.mission: Soroksár ??
4.mission: Budapest ??

9.chapter: Operation Konrad 1-2-3 German and Hungary vs Ussr
     ?????????
10.chapter: Operation Frühlingserwachen(The awakening of the spring)
    ?????????